Honvédsuli Egyesület
AZ IFJÚSÁG HAZAFIAS- ÉS HONVÉDELMI NEVELÉSE
SZABADIDŐS KADÉTPROGRAM
 


KEDVES LÁTOGATÓ

Engedd meg, hogy néhány szóban bemutassam az országban egyedülálló, szabadidős kadét-és élményprogramunkat.

Küldetésünk:

A gyerekek már általános iskolás korban felismerhessék "a honvédelem nemzeti létünk egyik alapja".

A hazafias (érzelmi) nevelésen belül, kiemelt figyelmet fordítunk a katonai örökség ápolására, valamint a hadisír gondozásra. A programban önkéntesen résztvevők megismerhetik életkoruknak megfelelően a tisztelet, az alakiság, az egyenruha, a fegyelem, mi több a bajtársiasság fogalmát. Fejleszthetik a lő-készségüket, elsajátíthatják a rádió- és jelkommunikáció alapjait. Ismereteket szerezhetnek a terepen való tájékozódásról, illetve a túlélési- és táborozási praktikákról. Kifejezetten fontosnak tarjuk a velünk töltött idő minőségét, mely aktív tematikus élményekben gazdag elfoglaltsággá kell formálódnia a dinamikus programjaink alatt, közösségépítő célzattal.

A nálunk kapott csoportélmény átélése esélyt ad az egyén számára a korrekt ismeretek megszerzésére a katonai élet sajátosságairól, mindezt  biztonságos, civil környezetben.

Önkéntes instruktoraink megfelelő szakmai továbbá pedagógiai ismeretekkel rendelkeznek, mindemellett elkötelezettek a honvédelem ügyének népszerűsítése iránt.

Kosár

A kosár üres.